Kapusi Kitti interjúja

Következzen Lili története, akit közel két éve ismerek, közvetve dolgoztam vele. Évek óta tesztelő, nagyon értékes munkatárs, jó vele együttműködni. Lilinek sokat köszönhetek, a kezdetektől ő volt az egyik példaképem. Megadta a kezdőlökést, hogy én is belevágjak a szoftvertesztelésbe. Rengeteget segített nekem, és ezért örökké hálás leszek neki. 😊 Érdekesség, hogy évekig a vendéglátásban dolgozott. Ismerjétek meg ti is Lili történetét a #szoftverteszteloleszek interjú sorozat 2. részeként.

Mesélj egy kicsit magadról.
Teljesen átlagos iskolákat végeztem, amikor pályaválasztás előtt álltam, talán ezzel sokan vagyunk így. Fogalmam sem volt, mi szeretnék lenni, sajnos ennek köszönhetően nem is fektettem túl nagy hangsúlyt a tanulásra, ami, ha később felsőfokú tanulmányokat szeretne végezni az ember munka mellett, már nagy probléma. Kicsit talán elébe vágva a milyen képzést végeztél kérdésedre : ISTQB vizsgát tettem le, amikor már jó ideje tesztelőként dolgoztam, informatikai végzettségem nincs. Ha ajánlhatok valamit annak, aki ezzel a szakmával akar foglalkozni, lehetőség szerint végezzen el ilyen irányú képzést, sokkal több nyitott ajtót fog találni tesztelőként. Ha viszont már dolgozóként szeretne szakmát váltani, tegye le az ISTQB vizsgát. öbbszintű vizsgát lehet tenni, egymásra épülő tanfolyamokat indítanak, így azonnal bepillantást nyerhet a tesztelő munkájába, felelősségébe (ezzel egyben azt is megválaszoltam talán, mit csinálnék utólag másként).

Mikor volt az a pont, amikor eldöntötted, hogy az IT felé veszed az irányt?
Nem volt ilyen, folyamatosan sodródtam abba az irányba, mivel piacképes szakma. Utólag azt gondolom, sokkal hamarabb kellett volna váltanom.

Miért pont a tesztelés?
A fejlesztői munka soha nem vonzott, a tesztelés viszont egy olyan szegmens, amit egy talán kevésbé reál beállítottságú is szívesen tud végezni.

Kik segítettek a célod elérésében?
A környezetemben dolgozó fejlesztők egyértelműen.

Mi tetszett meg leginkább a tesztelésben?
Akinek a személyiségétől nem áll távol a precizitás és a részletekre való odafigyelés, annak meglepő, hogy itt ezt mennyire lehet kamatoztatni.

Voltak nehézségek, akadályok az elején?
Persze, hol ne lennének, de legalább akit ez eltántorít, nem tékozolja az idejét valamire, ami nem neki való. A rendszerek használatát meg kell szokni, illetve folyamatosan új dolgokat kell elsajátítani. Állandó változást és alkalmazkodást jelent az IT-ben való munka a tesztelőnek is, nem csak a fejlesztőknek. Több év után is képzetlennek érzi/érezheti magát az ember, annyi az új impulzus.

Milyen képzést végeztél, mennyire volt érthető, kellett külső segítség is?
A fent említett ISTQB alaptanfolyamot végeztem, találkoztam a tananyagban olyasmivel, ami a napi munkám során nem ,,jött szembe”, de feldolgozható volt, nem vettem igénybe külső segítséget. A szoftvertesztelés alapjai könyvet be kellett vágni hozzá, hogy sikeres vizsgát tegyek.

Állandó munka mellett tanultál?
Igen, néhány nap extra szabi azért akkor jól jött. 🙂

Volt olyan pillanat, amikor úgy érezted, hogy neked ez nem megy? Mi lendített túl a nehézségeken?
A türelem és a sok kis sikerélmény, amikor az ember tényleg azt érzi, hozzájárul a folyamathoz, hogy az adott szoftver egyre jobb és jobb legyen.

Hogy fogadták a karrierváltást az akkori munkatársaid, barátok, családtagok?
Vendéglátásból és családi vállalkozásból váltottam erre a munkakörre, tehát egy teljesen más légkörből, ennek ellenére pozitív volt a fogadtatás.

Hogyan szerezted az első junior pozíciódat? Hamar befogadott a csapat? Ott már tudtad, hogy ez a te utad?
Először csak heti néhány órában kértek fel erre, egy szerencsés pillanatban, amikor még kicsi volt a csapat, utána kezdett el nőni, így tulajdonképpen „belenőttem”. 🙂 A folyamatok előrehaladtával mégiscsak viszonylag sokára esett le, hogy ez nem egy mellékút, hanem a főcsapás, és ebben nagy szerepe volt, hogy jó csapatban voltam, akik nyitottak voltak és segítőkészek. Támogató közegben minden könnyebb.

Ha újra kezdenéd, mit csinálnál másképp?
IT szakirányú végzettséget szereznék, és itt kezdeném a pályámat.

Jó tanács azoknak, akik csak most vágnak bele?
Olvassanak, tájékozódjanak, vegyenek szakmai könyveket, beszéljenek tesztelőkkel, olvassanak sok-sok specifikációt (ha van rá lehetőségük), az alapján kirajzolódhat, milyen funkciókra milyen teszteseteket kell kidolgozni, mire számíthatnak a gyakorlatban. Ne hanyagolják az angolt!